„…és azt fogják majd rebesgetni, hogy eltűntek a dolgok. És hatalmas zűrzavar lesz, hogy hol vannak valójában a dolgok, és senki nem fogja tudni, hová lettek azok a kis bigyók, meg az a fura kis izé…”
Zűrzavar, káosz és édes semmittevés. Valahogy így kezdődött az én külföldi történetem. A munkakeresés, országjárás és kapcsolatépítés közben egyre csak teltek múltak a napok, és azon kaptam magam, hogy már rutinszerűen vásárolok a boltban, eszembe sem jut reklámszatyorba gyűjteni a szemetet, ingwerert iszom pálinka helyett, és mercit mondok, amikor azt kellene mondani „danke schön”. Itt már 2020-at írtunk, és egyre inkább úgy éreztem, hogy kezdek beilleszkedni az itteni, új életembe. Találtam munkát, megismerkedtem új emberekkel, felmelegítettem régi barátságokat, és mindeközben még arra is volt időm, hogy az otthoni kapcsolataimat ápoljam. Aztán egyik napról a másikra betört a vírus… Újra új szokásokat kellett kialakítanunk, és egy olyan új helyzetre berendezkednünk, ami ki tudja, hogy meddig fog tartani. Eleinte lelkes mezőgazdászokká avanzsáltunk, hirtelen élsportolói lelkesedéssel jártunk futni, edzeni és túrázni, sőt, egy-két hétig még péknek is képzeltük magunkat. Egy idő után azonban rájöttünk, hogy se kertészek, se sportolók, se pékek nem vagyunk, és elkezdtük – olykor ugyan alternatív módon – , de a régi életünket élni.
Nekem ez volt az a pont, amikor rájöttem, hogy bár élvezem a videóiszogatásokat, a sorozatdarálást és a home officet, valami azért mégis hiányzik. Unatkoztam.
Úgyhogy elkezdtem leporolni régi ötleteket, amiket korábban időhiány és lustaság miatt halogattam (az egyetemen az egyik tanárnőm emiatt „Aufschiebernek” hívott). Négy témakörbe csoportosítottam őket, hogy a kategóriák között könnyebb legyen keresni.
PS.
Ha tudod honnan van a kezdő idézet, akkor dobj egy üzit emailben vagy instán, és küldök egy meglepit.
