Menu
Life

A legfontosabb tennivalók Svájcban – a barátaim szerint

A legfontosabb tennivalók Svájcban

Négy évvel ezelőtt, 2019 tavaszán éppen ebben az időszakban költöztem Svájcba. Tele voltam tervekkel, álmokkal, ambíciókkal és feladatokkal. Igen, feladatokkal. Még be sem tettem a lábam az országba, de máris kaptam egy listát a barátaimtól a legfontosabb tennivalókról Svájcban. Illetve egész pontosan, hogy az ő szavaikat idézzem: 

“Tudjuk, hogy továbbra is barátok/nők leszünk és egymás életének része, de hogy bebiztosítsuk a dolgot, illetve, hogy megspékeljük kicsit a svájci létedet, kitaláltunk egy kis játékot. Szeretnénk (sőt kötelezünk rá, mert köt a baráti eskü:)), hogy a következő dolgokat dokumentáld videó és/vagy kép formájában, és ezt megoszd velünk.”

A legfontosabb Svájci tennivalók lista szerzői
A legfontosabb tennivalók Svájcban

Minek az embernek ellenség, ha ott vannak a barátai

Elsőre azt gondolná az ember, hogy awww hát ez milyen cuki, és szögezzük is le gyorsan, hogy valóban az. Viszont ha közelebbről is megnézzük a listát, óhatatlanul is beugrik egy régi mondás: Minek az embernek ellenség, ha ott vannak a barátai 😀 Csak, hogy értsétek, hogy mire gondolok, itt van egy-két példa az elvégezendő feladataimból:

  • Fotózd le Roger Federert!
  • Jódlizz egy svájci hegytetőről, és vedd videóra!
  • Szexin mosd meg a hajad egy vízesésben, és vedd videóra!
  • Próbáld meg eljátszani egy svájci kürtön a Boci, boci tarkát!
  • Menj el Churba a Toms Beer Box-ba, igyál egy sört az egészségemre és csinálj egy hasonló képet

Bátorság és lehetőségek hiányában természetesen még nem sikerült végigmennem a teljes listán, de belekezdtem, és ebben a blogposztban be is mutatom az eddigi eredményeimet. A tét egyébként nem kicsi, a barátaim ugyanis megígérték, hogy ha mindent teljesítek, svájci állampolgárrá avatnak… Szóval ezennel ünnepélyesen megfogadom (újfent), hogy még idén végig fogok menni a teljes listán, amit egyébként itt érhettek el. No de, vágjunk is bele, íme ez első 8 dolog, amit végigcsináltam a svájci to-do listámról.

A legfontosabb tennivalók Svájcban

Pózolj svájci órával!

Nem voltam benne biztos, hogy kar vagy toronyórára gondoltak-e a lányok, szóval voilá, csináltam ilyet is olyat is.

Menj, élvezd a látványt, és küldj nekünk sok képet a Kapellbrücke-ről Luzernben!

Annyira, de annyira lusta vagyok néha. Ezek a képek már lassan egy éve készültek az egynapos luzerni kirándulásomon. Ráadásul pont azért erre a városra esett a választásom, mert itt több feladatot is kaptam.

Ó, és egy érdekesség: aki ismer, tudja, hogy mennyire nem szeretek idegen emberekkel beszélgetni, vagy bárkitől útbaigazítást kérni. Ez a luzerni út ebből a szempontból is különleges volt, mert azt az egy szem képet, ami nem szelfi, és én is rajta vagyok egy járókelő készítette, akit ÉN szólítottam le.

Zarándokolj el a luzerni Szent Pál kápolnához, és mondj el egy Miatyánkot – az egész egyházközség nevében – az itthon maradt barátaidért.

S ha már éppen Luzernben jártam, akkor már gyorsan meg is cselekedtem, amit megkövetelt a haza, és elzarándokoltam a Szent Pál kápolnához. Viszont éppen kezdődött egy olasz nyelvű mise, úgyhogy nagyon gyorsan kellett imádkoznom, mert már jöttek felém az olasz misekönyvvel. Grazie, mondtam, és távoztam. Bent nem akartam nagyon fényképezkedni, mert ez a templom nem egy klasszikus turistacélpont, kint viszont lőttem pár képet, íme.

Gleccserexpresszezz, és csinálj az ablakon át egy szép panoráma képet úgy, hogy közben látszik az ablakban a tükörképed.

A szépség ugye relatív, és szerintem a panoráma fogalma is, de a tükörképem látszik, és azt hiszem ez a lényeg. A Gleccserexpresszről írtam már picit bővebben, így azt most nem ismételném meg. Idekattintva viszont eléritek a korábbi blogposztot.

Látnivalók Svájcban, Glacier expressz

Csinálj egy képet egy tehénnel!

Elkötelezettségemet mutatja, hogy ezt a feladatot már megérkezésem első heteiben teljesítettem. Nagyon szeretünk túrázni járni (Úristen többesszámban mondom, hogy szeretünk túrázni, csak nehogy egy reggel nyugtalan álmomból arra ébredjek, hogy svájci lettem), és aki valaha járt már Svájcban az tudja, hogy a tehén mindennapos látvány minden mezőn, szóval nem volt nehéz feladat szelfizni velük. Ezek a gyönyörű példányok például Gloveliertől nem messze élnek, Franches-Montagnes régióban.

Legfontosabb látnivalók Svájcban, tehenek

Menj el Churba a Toms Beer Box-ba, igyál egy sört az egészségemre és csinálj egy hasonló képet

Bam, done. Ez egy olyan barátnőmtől kapott feladat volt, aki Churban élt, elég jól ismeri a környéket, ha valaki, hát ő tudja, hogy mik a legfontosabb tennivalók Svájcban. A jobboldali képen ő látható kb 9 évvel ezelőtt, a baloldali képet pedig ő készítette rólam, amikor meglátogatott. Szóval azt hiszem ezt a feladatot maradéktalanul sikerült teljesítenem.
Maga a hely, Toms Beer Box, vagy egyszerűen csak Box egy iszonyatosan jó söröző, több mint 140 féle sör közül lehet válogatni, úgyhogy ez egy kötelező program azoknak, akik szeretik a különleges söröket. A képen amúgy a mosdóban/mosdónál fényképezkedtünk, igen, hatalmas sörözdoboznak vannak álcázva.

Karácsonykor látogass meg legalább 2 vásárt!

Ezt a feladatot minden évben túlteljesítem, nem is csoda, hiszen talán Svájcban vannak Európa legmesésebb karácsonyi vásárai. A lenti két fotó 2022-ben készült a bázeli és a bieli/bienni vásárban. Lelkesedés levöl 2000000

Írj minimum 3 versszakos verset a svájci életről!

Ehhez nem is fűznék más kommentárt, minthogy egy Petőfi veszett el bennem – nagyon mélyen.

Hallo zäme Ahoi Grüetzi
Van kedved vízibiciklizni?
Elmehetünk tóra vagy folyóra
De csak amolyan svájci módra

Zürich, Luzern, Bázel vagy Genf
A toronyóra mindenhol ugyanúgy zeng
Perce, másodperce pontosan
Hogy senki se késsen el bizonyosan

Végezetül pedig:
Zwingli, Bobo és Tell
Nekem csak annyi kell
Hogy legyen elég sajt
S így elfeledek minden bút s bajt

To do list in Switzerland
Tennivalók Svájcban

A legfontosabb tennivalók Svájcban, folytatás

Nos, mára talán ennyi elég is.
A listán még van 31 feladat, azt hiszem már kezd körvonalazódni, hogy mivel fogom folytatni a sort. Ha esetleg lenne kívánságotok/ötletetek, hogy mely feladatok legyen a következőek, akkor kattintsatok ide „a legfontosabb tennivalók Svájcban” lista eléréséhez. Emailben, Instagram üzenetben vagy kommentben várom az ajánlásokat 🙂