Menu
Balance / Női montázs

Női montázs

Inspiring women

Történet arról, amikor a fürdőszobában találtam meg az elveszett motivációmat, és egyszerűen felakasztottam a falra.

Ezt a bejegyzést számtalan formában megírtam az elmúlt időszakban, azonban valahogy mégsem éreztem, hogy a történetnek van eleje és vége. Azt tudtam ugyan, hogy inspiráló nőkről szeretnék írni. Mégis úgy éreztem, hogy a mondandómnak semmi köze nincs a blogom többi bejegyzéséhez. Aztán rájöttem, hogy tévedtem. Persze, hogy van közük a blogomhoz, hiszen mindannyiuk élete valahogyan kapcsolódik Svájchoz. Szóval hadd mutassam be nektek az új sorozatomat, melynek címe: „Női montázs”.

A sorozat háttere

Eredetileg 2021 márciusában írtam egy DIY posztot, amelyben bemutattam, hogyan készítettem fotómontázst a fürdőszobám falára. Olyan inspiráló nők portréit választottam, akik valamilyen módon nagy hatással voltak rám. Aztán úgy gondoltam, hogy írnom kellene az életükről. Szerettem volna elmagyarázni, hogy miért készítettem a montázst. De mint már említettem, az volt az érzésem, hogy ennek semmi köze a blogom fő céljához.

Az alap érzés, melyből inspirálódtam az volt, hogy a koronavírus legkeményebb hullámait svájci otthonunkban vészeltem át, távol a barátaimtól és a családomtól. Így a korábbi, megszokott életem hiánya lassan, de biztosan elkezdett depresszióba taszítani, amiből minden eszközömmel megpróbáltam kimászni. Elkezdtem sportolni, podcastokat hallgatni, a kedvenc könyveimet újraolvasni, vidám zenéket hallgatni, babrálni mindenféle DIY projekttel. Eleinte konkrétan erőltetni kellett magam, aztán lassacskán belejöttem. Fontos része volt a mindennapjaimnak, hogy reggelente időben felkeljek, és úgy készülődjek össze, mintha be kellene mennem az irodába. Így jött képbe a fürdőszoba csinosítása, hogy minél kellemesebben érezzem magam reggelente, míg öltözködöm, sminkelek. Az is kapóra jött, hogy új lakásba költöztünk, ezért egyébként is mindent csinosítgattam. Úgy döntöttem, hogy a fürdőszobát olyan nők portréival díszítem, akik így vagy úgy, de segítenek, erőt adnak a hétköznapokban.

A következő lépés, az inspiráló nők megismerése

A montázs nagyon jól sikerült, és ezek a nők tényleg minden reggel nagy energia löketet adtak, úgy éreztem, hogy ez önmagában nem elég egy bejegyzéshez. Sokáig nem tudtam megfogni a dolog lényegét. Ezek a nők nem azért hatottak rám olyan nagy erővel, mert a fürdőszoba falán lógnak, nem pusztán az arcképük segített, valójában a történeteikből merítettem erőt. A nehéz és diadalittas pillanatik, a vívódásaik, és sikereik adtak erőt. Sokuk életéről csak felületes tudással rendelkeztem. Azt viszont tudtam, hogy szinte mindegyiküknek volt egy olyan életszakasza, amikor külföldön éltek, és olyan nyelven próbáltak érvényesülni, amely nem az anyanyelvük volt. Mindezt megspékelte még az is, hogy némelyikük olyan történelmi események közepette élt, amik nemcsak az ő mindennapjaikat – hanem az egész világ megszokott menetét is fenekestül felfogatták. (Érzitek már a párhuzamot?) Az a pár információ-morzsa, amivel rendelkeztem arra ösztönzött, hogy hétvégenként szabadidőmben, és éjszakánként elkezdtem önéletrajzi regényeket olvasni, interjúkat és dokumentumfilmeket néztem, egyszerűen nem bírtam betelni velük.

Az inspiráló nők montázsa életre kel

A dolog pikantériája, hogy minél mélyebbre ástam magam ezeknek a legendás alakoknak a múltjában, egyre több olyan történetekre bukkantam, amivel teljesen azonosulni tudtam: megjegyzések a nem anyanyelvi beszélő akcentusára, udvariatlan eladók, más szociális konvenciók munkahelyi, baráti, de akár családi környezetben is, és még sorolhatnám. Hiába teltek el évtizedek, esetenként évszázadok, mióta ezek a rendkívül figyelemre méltó nők éltek, amikor nehéz helyzetbe kerültem, olyan gyorsan siettek a segítségemre, mintha csak tegnap ismerkedtünk volna meg a helyi kávézóban. Elmondták, hogy a beilleszkedés épp úgy rajtam is múlik, mint a körülöttem lévőkön, hogy a szomorúság épp úgy kiül az ember arcára, mint az elszántság és a boldogság. És hogy hiába hangzik közhelynek – ha mosolyogsz, a világ visszamosolyog rád.

Mintha csak tegnap ismerkedtünk volna meg a helyi kávézóban.

Inspiráló nők

Ahogy teltek a hónapok, lassacskán elkezdtem érezni, hogy újra van erőm, van életkedvem. S úgy döntöttem, hogy külön fejezetet szentelek a blogomon a nőknek, akik oly sokat segítettek nekem. Úgy tervezem, hogy eleinte kéthetente osztok meg posztokat, vegyesen külföldi és magyar nők életéről. Minden új bejegyzést az Instagram oldalamon fogok bejelenteni. Elsőként fogadjátok szeretettel Audrey Hepburn és Mileva Marić történetét.