Menu
Balance

3 rövid történet a bábeli zűrzavarról francia módra.

Kávé és cigaretta

Reggel van, korán van, hideg van. Szeretnék inni egy kávét, egy meleg kávét. Meleget, ez a kulcsszó. Csinálhattam volna, akkor most elkerülhetném őt, annyira nincsen hozzá kedvem. Évek óta próbálkozom nála, de csak nem tudunk zöldágra vergődni. Pedig pontosan tudja, tisztában van vele, hogy semmi mást nem szeretnék tőle kérni csak egy tejeskávét. Először talán nem volt teljesen jó a kiejtésem, és talán még most sem az, na de tényleg… Annyit gyakoroltam… Még az anyanyelvi barátaim szerint is tök érthető, hogy mit szeretnék. Akkor miért kell újra és újra eljátszani? Tök kínos az egész jelenet, ahogy én nyökögök, ő meg visszakérdez, elpirulok, nyökögök valamit megint, aztán feladom, és mondom németül, angolul, magyarul. Lehet, hogy így akar megtanítani a tökéletes kiejtésre? Vagy csak szimplán rossz kedve van reggelente (azt meg tudom érteni)? De már délben, sőt még délután is próbálkoztam. A fene vinné el ezt a pékséget a pultosával együtt. 

Képtelenség

Mégis még mennyi képet fog kinyomtatni ez a nő? Jézusom! Hozzám beszél, és mutogatja, hogy mennyire sok van még hátra, vagy ki tudja mit magyaráz. Kedvesen mosolygok, és azt mondom “Okay. Ça va”. Igazából tényleg rendben van, felesleges idegeskedni. Nekem is sok nyomtatni valóm van, úgyhogy minek tolakodjak be elé. Inkább leveszem a kabátom, belerakom a kosárba, hallgatok valamilyen podcastot és 2048-azok. Van időm, ma úgyis csütörtök van, és a boltok tovább vannak nyitva. 

Háh… Milyen jó, hogy nem álltam ki a sorból, még többen jönnek nyomtatni. Neee, megint elkezd hozzám beszélni a nő. Ez már sok, mondom neki “Je ne parle pas français”, nem beszélek franciául (nagyon gyorsan beszél, úgyhogy most tekintsünk el attól, hogy igazából tanulok franciául). Erre még jobban elkezdi mondani a magáét, válaszolok “Je ne compris pas, Je ne parle pas français”, azaz nem értem, nem beszélek franciául. Belenyugszik, nem beszél tovább, újra elkezd nyomtatni. Most már jobban szemügyre veszem, a 60-as évei elején járhat, átlagosan van felöltözve, nem túl drága, és nem is túl olcsó ruhákba, ápoltnak tűnik. Bár ha jobban megnézem, igazából moshatna hajat és kipucolhatná a körmeit. Viszont végülis kit érdekel, biztos a kertben dolgozott a délután. Inkább visszatérek a podcastomhoz. 

Photo by Lucrezia Carnelos on Unsplash

Újabb emberek állnak be a sorba, és szerencsétlenségemre a nő már megint rákezd, és egyre idegesebben magyaráz nekem valamit, kiszedem a fülemből a fülhallgatót, és félig tátott szájjal bámulok rá. Nem megmondtam, hogy nem beszélek franciául? Lehet, hogy nem értette, megismétlem. S mint aki meg se hallotta beszél tovább. Egyre kétségbeesettebben nézek, az arcom vörösödik, kínosan mosolygok, széttárom a karom, rázom a fejem, nem értem. Ekkor a mögöttem álló úriember óvatosan megkocogtatja a vállam, és németül megkérdezi, hogy segíthet-e. Megkönnyebbülök, és megkérem, hogy fordítsa le a hölgynek, hogy nem beszélek franciául, nem értem, hogy mit mond. Francia hablatyolás. Aztán kiderül, hogy arról magyaráz, hogy nem tehet róla, de sokat kell nyomtatni, legyek türelemmel. Újabb fordítást kérek: nem vagyok türelmetlen, van időm, nekem is sokat kell nyomtatnom, ezért nem baj. Az úriember ismét fordít, majd elköszön, neki csak pár képet kellene kinyomtatnia, de nincs sok ideje. Felajánlom, hogy álljon be elém, de nem akar, és távozik. Alighogy kilép az ajtón, a nő ismét felém fordul, és megint nekiáll magyarázni. Itt már kínomban felvisítanék, vagy a földön fekve röhögnék. Már meg sem próbálom neki megismételni, hogy nem beszélem a nyelvét, helyette ékes magyarásággal válaszolgatok neki:

  • Nem értem mi a ******-ot makog itt nekem.
  • Abbahagyná kérem? *****-ul idegesít.
  • Jajj fogja már be a ****** száját, könyörgöm.

És ekkor, megszólal a telefonom, Seb hív, hogy hol vagyok már. Gyorsan elmondom neki, hogy éppen sorban állok, nem kell felvennie autóval, inkább hazasétálok, semmi baj. Puszipuszi sziaszia, leteszem a telefont, keresem a podcastot, egyszer csak angol hangot hallok, felnézek, és a nő angolul beszél hozzám… Elnézést kér, hogy sokáig tart a nyomtatás, épp karácsonyi ajándékhoz igyekszik képeket nyomtatni, de a gép nagyon lassú, és nem igazán érti, hogyan is működik 😀 Elmosolyodok, és megkérdezem, hogy tudok-e segíteni.

Jobb vagy bal?

Még jó, hogy nem vagyok egyedül, egyébként is idegesítő, hogy pálcát dugdosnak, csavargatnak az ember orrába, de hogy mindezt franciául tegyék… Ki tudja mi történne, ha Seb nem állna itt mellettem, így legalább hallják, hogy ő anyanyelvi, egymással viszont angolul beszélgetünk, tuti megengedik, hogy bejöjjön velem, ha semmilyen idegen nyelven nem beszélnek. Rá is kérdezünk, hogy esetleg angolul vagy németül beszélnek-e, persze, persze válaszol az asszisztens, menjek csak utána egyedül, nem lesz gond. 

Photo by Tom Paolini on Unsplash

Egy kis fülkébe vezetnek, amit egy ajtó választ el az üzlet többi részétől, leülök, és várok. Meg is érkezik Hupikék törpikének öltözve az asszisztens hölgy: Bonjour, est-ce que blablablablabla. Gyorsan elhadarom, hogy sajnos nem értem, megismételné-e egy kicsit lassabban, nem annyira jó a franciám. Nem meglepő módon, neki meg az angolja és a némete nem olyan jó, ezért tuladjonképpen a francia tudásában is kételkedek, mert 3 perccel korábban ő állította nagy határozottsággal, hogy ő aztán mindenhogyan beszél. 

Így hát kénytelen vagyok elővenni franciatudásom legjavát. A feladat egyszerű: ő kérdez, én válaszolok. Gondolom arra kíváncsi miért van szükségem a tesztre, vannak-e tüneteim, találkoztam-e fertőzöttel. Ő higgadtan magyaráz franciául, nem zavartatja magát, én meg irtó lassan valószínűleg túlzott nyelvtani helyességgel próbálom elmagyarázni, hogy már be vagyok oltva, mégis kell egy teszt, hogy hazautazhassak, ott most ez a szabály. Használok módbeli segédigéket, jövő időt, múlt időt, irtó büszke vagyok magamra. Láthatóan őt ez cseppet sem érdekli, azt mondja rendben, ikszelget dolgokat, aztán a lényegre tér. Ezt a részt már ismerem, magabiztosan mondom neki á gauche, az az a balból, mármint a bal orrlyukamból vegyen mintát, franciául visszaszámol (magamban én is vele, épp most ismételtük a számokat franciaórán), és kész is vagyunk. Első francianyelvű diadalom.

Megjegyzés

Köztudott, hogy Svájcnak 4 hivatalos nyelve van, a német, a francia, az olasz és a romans. Németül beszélek, olaszul és romansul nem, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy franciául is csak nemrég kezdtem el tanulni. S hogy miért? Mert pont egy olyan kantonban élünk, ahol a francia a hivatalos nyelv, és ha beszélnek is más nyelven a helyiek, azt nagyon jól titkolják. Meghát csak ők voltak itt előbb, ezért úgy illik, hogy én alkalmazkodjak hozzájuk. Igyekszem is, de tényleg. A fenti történetek a próbálkozásaim lenyomatai, valóban megtörténtek velem, viszont, hogy lehetőleg senkit ne bántsak meg, és senki ne ismerjen magára a helyszíneket és neveket megváltoztattam.

Photo by Michael Jin on Unsplash